Kalina
 

 

Bemutatkozás

Kalina Kádárüzem

Harmadik generációs kádárcsalád él és dolgozik Tokaj-hegyalján, és azon belül Tállyán. A vállalkozás neve Kalina Kádár Üzem Kft. A négy fiútestvér közösen, együtt készíti a hordókat a műhelyben. Mindent, amit a hordókról lehet tudni, a termék szeretetétől kezdve a szakmai fogásokig, az édesapa adta át fiainak.
A hordókészítés 1959-ben kezdődött még kisipari, hagyományos eszközökkel. Az évek során folyamatosan fejlődött az alkalmazott technológia. Jelenleg a vállalkozás Nyírjes-Fa Bt. néven működik és a mai legkorszerűbb technológiai eszközök segítségével termel. A cég alapfilozófiája: az elégedett vevő a legjobb reklám. A hordó gyártás célja: a fa- a tűz- a bor összhangja.


Cégünk romantikus igaz története

Kalina Kádárüzem

Vállalkozásunk alapjait édesapánk, Kalina László tette le, azzal, hogy 1959-ben, mint kádár szakmunkás felszabadult és megkezdte a rendszerben lehetséges „maszek” tevékenységét.
A mi környezetünkben ez úgy történt, hogy bejelentett munkahelye mellett, otthon, munkaidőben javította az üzemvezetők és az apparatcsikok hordóit. Mi öten, fiúk, ebbe a környezetbe születtünk bele. Erős hitre, becsületes munkára neveltek.
A rendszerváltozás után édesapám által felépített műhely az új gazdasági versenyhelyzetben már nem volt konkurencia képes. Tovább nehezítette a helyzetünket az állami borkombinátok felszámolása, mert óriási mennyiségű használt hordó került hirtelen a piacra, amivel mi nem tudtunk versenyezni.
A 90-es évek közepén annyira visszaesett az új hordó iránti kereslet, hogy egyes években összesen 3 hordót készíthettünk.
Akkoriban nem sikerült egyetlen, jelentős tőkével rendelkező céggel sem társulni, ami esetleg megkönnyítette volna a dolgunkat évekre előre. Megkaptuk volna a technológiát, s nekünk csak a tudást kellett volna adnunk. Így azonban megtudtuk, milyen kőkemény nélkülözést jelent egy cél, egy álom elérése. „Se csoki- se süti- se kóla” éveken keresztül, csak azért, hogy vehessünk egy marófejet.
Különböző banki konstrukciók segítettek át bennünket ebben az időben egy-egy nagyobb beruházás előtt.
1998-ban a Laci bátyám és én, Kalina Gábor elvégeztük iskoláinkat. Új szemlélettel, de még a tapasztalat hiányában megkezdtük felépíteni saját vállalkozásunkat, a nagyobb műhelyt, és az a modernt termelési struktúrát. Ebben az időben állandó kényszerű döntési mechanizmusok nehezedtek vállunkra. Döntenünk kellett: vagy szerszám - vagy anyag! Mindkettőre már nem volt pénzünk, és az egyik a másik nélkül nem ér semmit.
Így először vettünk egy marógépet, de már anyagra nem maradt pénzünk. Tehát egy szál deszkát kértem. Hitelbe. Ebből cipős szekrény készült, melynek az árából egy köbméter rönköt vásároltam.
Szerencsénkre az újonnan induló pincészeteknél nagy szükség volt hordó javításokra és felújításokra, melyhez elegendő abroncsvas készletet még a boldogságos időkben halmozott fel édesapánk. Ezekből a bevételekből további anyagot tudtunk vásárolni.
1999-ben már 6 db új hordót készítettünk. Ez komoly lépés volt, mert ekkor már 40 m3 rönköt vásároltunk.
2000-ben kezdtük meg a nagyobb műhely építését, majd új és újabb gépeket beszereztünk be. 2003-ban már több mint 400 db hordót készített el kádárságunk.
2004-ben sor került az abroncshúzó gép (vasaló gép) megvásárlására. Ezt a speciális kádáripari berendezést több egyedi gépcsoport követett.
2005. augusztus 20-ával vállalkozásunk egy magasan képzett, szakmailag elismert kereskedelmi szakemberrel bővült, aki történetesen a feleségem. Marianna nagyon sokat segít a műhely adminisztratív - kereskedelmi vezetésében és gyerekünk nevelésében.
2007-ben 650 hordót készítettünk és a műhely országos viszonylatban is nagyon jól felszereltnek számít. Választani tudunk hasított rönk feldolgozás és fűrészelt donga előkészítés között, ugyanis már rendelkezünk hasító géppel is. Az abroncsvasak megmunkálása szintén teljesen gépesített. A hordófenekek összeillesztése már nem igényel kézi erőt. A műhely jelenlegi maximális kapacitása 1500 hordó, amit 8 évvel ezelőtt, a műhely építésénél úgy gondoltuk, elegendő lesz. Rá kellett jönnünk időközben, hogy napjainkban is szűkös.
Az évek alatt megtanultam: A cél elérése nemcsak munkát, de áldozatot is követel.


Filozófiánk

Kalina Kádárüzem

A hordó számunkra nem más, mint kádár és borász legbensőségesebb bizalmi kapcsolata. Tisztába vagyunk mindazzal, hogy mivel jár a szőlő temesztés.

„A szőlő nem engedelmes jobbágy, mint a krumpli, aki tudja már a kötelességét: a szőlő a szolgabíró, a ki munkába hajt, és halasztást nem enged. Aki szőlőt ültet, nagy urat vesz magának.” (Jókai)

Így nagyon jól tudjuk azt is, mennyire fontos a kíválló minőségből kiválogatott, a magas szaktudással megmunkált, elkészített hordó. Modern korunkban, már nem elegendő ha a hordó attól jó, hogy nem folyik, mint ahogyan a borász számára sem elegendő minőségi elégtétel, hogy a boruk, csak hideg legyen. Ettől sokkal többről szól mindkét szakma. De mindketten arra törekednek, hogy megtalálják az ízek, zamatok, illatok összhangját abban a borban, amit új tölgyfa hordóban érlelnek. Folyamatos kutatást végzünk, arra vonatkozóan, milyen hatással van a tölgyfa a borra, illetve más italokra. Ezért keresünk folytonosan olyan borászokat, akik partnerek az együttműködésre.

   
   
         
   
   
   
– Kalina Kádárüzem –
 
 
Kalina    •    Hordókészítés    •    Termékek    •    A hordóról    •    Galéria    •    Kapcsolat